Témák A-Z

Hosszú betegség következtében hetvenhat éves korában elhunyt Popper Péter pszichológus, közíró, Budapest főváros XIII. kerületének díszpolgára. Élete utolsó pillanatáig dolgozott.

Popper Péter 1933. november 19-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a moszkvai Lenin Intézetben végezte. Filozófia-logika-pszichológia szakos középiskolai tanári oklevelével előbb a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán helyezkedett el, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusaként tevékenykedett. 1969-ben szerezte meg a pszichológia tudományának kandidátusi fokozatát, 1984-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.

Tanított egykori egyetemén, a Rendőrtiszti Főiskolán, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Bálint György Újságíró Iskolájában, a Színház és Filmművészeti Főiskolán, a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán – és szinte megszámlálhatatlanul sok helyen, ahová meghívták előadást, konzultációt, vagy valamely művéből felolvasást tartani.

Munkáiban és a tanítványokkal, olvasókkal való találkozásai alkalmával nem oktatni akart, hanem élni tanította a munkássága iránt érdeklődőket. 1974-1990 között a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője volt. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Bizottságának és az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága pszichológiai szakbizottságának.

A rendszerváltást követően, az Antall-kormány alatt elhagyta az országot, és az izraeli Bar Ilan Egyetem vendégprofesszoraként tevékenykedett. Hazatérését követően Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója lett.

Kriminálpszichológia és általános pszichológiai témájú szakmunkái mellett mintegy félszáz ismeretterjesztő, illetve szépirodalmi tárgyú kötetben tette közzé gondolatait életről és halálról, szerelemről és elmúlásról, valamint a nagy világvallások tanításairól. Közéleti tárgyú cikkei a Népszabadságban, a Népszavában, majd a 168 óra című hetilapban jelentek meg.

Mindezek mellett három, szép sikert elért színdarabbal gazdagította életművét, amelyekben az életbölcsességet fanyar humorral fűszerezve állított tükröt mindannyiunk elé (Isten komédiásai, Útvesztő, Kék balett). 1992-ben, nyugdíjba vonulását követően lemondott minden közéleti funkciójáról, ám változatlanul tevékeny életet élt: publikált, előadásokat tartott, gyakran hallatta a hangját általa fontosnak ítélt közügyeinkben.

Popper Péter 2008-ban kapta meg a XIII. kerület Díszpolgára címet, amit örömmel vett át: itt élt és alkotott a mi városrészünkben, szerette a kerületet.

A búcsú perceiben hadd álljon itt két rövid idézet egy-egy különösen népszerű könyvéből.

Az Istennel sakkozás kockázata (1995. Türelem Háza Bt.) című könyvének végén kérdezi önmagától

„- Sakkozol az Istennel?

–   Nem merek. Csak ugrándozok a tábla előtt, magyarázom, hogy mindjárt nekikezdek, hencegek és hetvenkedek, felgyűröm az ingem ujját, de valahogy sose teszem meg az első lépést. Ő meg csak néz, somolyog és vár. Addig vár, amíg meg nem halok.”

„Megkérdeztem legjobb barátomat, Lurkó kutyámat, hogy fél-e a haláltól? Azt felelte, hogy csak az erőszakos haláltól fél, a természetestől nem. Figyelemre méltó álláspont”. (Fáj-e meghalni? 1999. Saxum)

Popper Pétertől 2010. április 20-án vettek végső búcsút családtagjai, barátai és tisztelői a Kozma utcai Izraelita temetőben. Popper Pétert a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat és a MAZSIHISZ Budapesti Zsidóhitközség saját halottjának tekinti. Emlékét és tanítását őrizni fogjuk.