Dr. Tóth József beszédében emlékeztetett arra, hogy az ünnepséggel a kerület a tehetséget ismeri el, azokét, akik szorgalmukkal és teljesítményükkel kiemelkedtek jól teljesítő társaik közül is. Köszönte a szülők, a pedagógusok, az igazgatók munkáját, segítségét, akik hozzájárultak a kiváló eredmény eléréséhez. Kérte, hogy a most kitűnően érettségizettek életük során, ha máshová vezeti őket a sors, akkor is emlékezzenek és legyenek büszkék kerületükre.A kitüntettek tiszteletére adott műsorban a Németh László Gimnázium tanulói működtek közre. Elsőként Arányi Dorottya, ezt követően Lázár Krisztina, majd Zheng Juan Qui, végezetül Márton Sára.A tehetséggondozás jegyében a 2000/2001-es tanévben köszöntöttük első alkalommal a kitűnően érettségizett diákokat. Az azóta eltelt 15 év alatt a kezdeményezésből elismert hagyomány lett. 2012-ig összesen 866 kitűnő eredményű diákot köszöntöttünk, az érettségizők 19,3%-át. A kitűnően érettségizett diákok köszöntését önkormányzatunk önként vállalta. Az iskolák 2013. január 1-jével történt államosítása miatt a Képviselő-testület úgy döntött, hogy átalakított formában, de továbbra is köszönti a XIII. kerületben lakó és a XIII. kerületben középiskolába járó kitűnően érettségiző diákokat. 2013-ban 10, 2014-ben 18 fiatalt köszöntöttünk.Kitűnőre érettségizett:A Berzsenyi Dániel Gimnáziumból Neubrandt Dóra, Formanek András, Schwarcz Tamás, Simon Tamás Dorián, Horváth Gergő Márk, Korpa Krisztián, Németh Flóra.A Németh László Gimnáziumból Gracia Daniel, Kléber Eszter, Lovas Miklós, Pintér Dóra, Botos Máté Szabolcs, Elekes Felicián, Sebők Bence, Bende Márton, Büchler Sára, Grád Zsófia, Rátkai Zsófia, Szűcs Dóra.A diákok Emléklapot és ajándékkönyveket vettek át. Gratulálunk az ünnepelteknek! Feleljenek meg az előttük álló kihívásoknak, találják meg az élet kérdéseire a helyes válaszokat!