Kováts Adél
2023
Színművész, színházigazgató
Több mint egy évtizede él családjával – férjével és lányával – a kerületben. Lakása ablakából pont a Radnóti Miklós-szoborra lát. „Jólesik a lelkemnek mélyebb jelentést tulajdonítani ennek”, mondja. Elsősorban színésznek tartja magát, az igazgatást pedig gondoskodásnak: „A színészet a hivatásom, és az oxigén, amely nélkül nem tudok létezni”. 1983-ban végezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Előbb a Nemzeti Színházhoz szerződött, itt csaknem tíz évig játszott. 1993 óta a Radnóti Színház tagja, 2016 februárjától a teátrum igazgatója, jelenleg a második direktori ciklusát tölti. Vezetőként is azt képviseli: két ember közt a legrövidebb és a legsimább út az őszinteség. Büszkén említi, hogy szülei következetesen nevelték, nála családi indíttatás, hogy mindenért tenni kell és érdemes. Igazgatása alatt a Radnóti Színház hangsúlyosan vállal társadalmi missziót, legújabb érzékenyítő kampányuk azt üzeni: mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Kováts Adél úgy érzi, a XIII. kerületben, Újlipótvárosban valódi lokálpatrióta lehet, ez a kötődés számára felelősséget is jelent a lakóhelyért, és még többet szeretne tenni az itt lakókért. „Közülük nagyon sokan nézőink is a Radnótiban. Gyakran megállítanak a környéken, rákérdeznek az előadásainkra. Fontos nekem a visszajelzésük,” fogalmaz.