Idősügyi hírek

Idősek Világnapja 2024: köszöntés és támogatás

Önkormányzatunk megőrzi és lehetőségei szerint tovább fejleszti a nyugdíjasoknak nyújtott szolgáltatásait. Erről dr. Tóth József polgármester beszélt, amikor az Idősek Világnapja alkalmából köszöntötte a 65 év feletti kerületi lakókat a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartott ünnepségen, 2024. október 7-én.  

Dr. Tóth József polgármester

A XIII. kerület lakói közül minden ötödik 65 év feletti, számarányuk a helyi népességben tehát csaknem 20 százalékos, számuk pedig 2024 elejére már elérte a 23 ezret. Ebben jelentős változás várható a következő 15 évben: demográfiai előrejelzések szerint 12 százalékkal növekszik a 65 év felettiek aránya 2031-re kerületünkben. Már most sok az egyedül élő idős ember, és minél idősebb korosztályt nézünk, annál jelentősebb arányt képviselnek az egyedül élők idős nők.

Az elszegényedés, az elmagányosodás és az egészségi állapot romlása az a három fő veszély, amely a 65 év felettieket, köztük is különösen az egyedül állókat veszélyezteti Magyarországon. Önkormányzatunk éppen ezért koncentrál hangsúlyosan az idősbarát kerületi környezet kialakítására. Az a cél, hogy a szépkorúak minél hosszabb ideig saját otthonukban élhessenek, meg tudják őrizni önállóságukat, aktivitásukat, részvételüket a társadalmi életben.

KITERJEDT SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK

2024-ben folyamatosan 3.335 idős lakótársunknak nyújtunk valamilyen szolgáltatást. Ennek részeként étkeztetést 1104 nyugdíjasnak, házi segítségnyújtást 852 idősnek, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást 215 szépkorúnak, nappali ellátást 1.137 kerületi lakónak biztosítunk. Gondozóházunkban 47 időst látunk el.

Kiterjedtek a 65 felettiek részére nyújtott pénzbeli vagy természetbeni támogatásaink. Jelenleg gyógyszertámogatást 1.099-en rendszeresen, 713-an esetileg kapnak. Lakhatási támogatást 1.491 idősnek biztosítunk rendszeresen. Szociális boltjainkban nyugdíjasok sokan és sokszor vásárolnak rendszeresen. Élelmiszerutalványt kétszer adunk: tavasszal húsvétra, télen karácsonyra. Ilyenkor alkalmanként több mint 13 ezer nyugdíjas részesül ebben a támogatásban.

MEGŐRIZNI ÉS FEJLESZTENI A TÁMOGATÁSOKAT

Önkormányzatunk megőrzi és lehetőségei szerint tovább fejleszti a nyugdíjasoknak nyújtott szolgáltatásait és támogatásait – mondta dr. Tóth József polgármester az Idősek Világnapja alkalmából tartott kerületi központi rendezvényen. A műsorral egybekötött programot a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartottuk 2024. október 7-én.

A polgármester beszédében megemlítette, hogy az új, 2024. október 1-én megalakult képviselő-testület következő ülésén, október 10-én tárgyalja a kerületi Idősügyi Program végrehajtásról szóló beszámolót. A dokumentum szerint itt helyben olyan szociális, egészségügyi és kulturális szolgáltató ellátórendszerre van szükség, amely az idős korosztály számára hozzáférhetően, egységesen, egymásra épülő szolgáltatásokat biztosít folyamatosan és megbízható módon. „A szociális és egészségügyi szolgáltatások révén mérsékelni kell az önellátási képesség csökkenéséből adódó hátrányokat” – áll a beszámolóban.

Idősek vilagnapja