2019. május 16-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság Múzeumi Fősztályának felkérésére a kerületi Madarász Viktor Tagóvodában tartották a Kincses Kultúróvoda 2019 díjak átadási ünnepségét. A két díjazott budapesti óvoda egyike az idei évben kerületi intézményünk lett.A díjátadó során Holopné Schramek Kornélia alpolgármester beszédében örömét fejezte ki, hogy vendégül láthatjuk az ország különböző pontjairól érkezett óvodavezetőket. Tájékoztatta a jelenlévőket kerületünk fejlődéséről, kiemelten a humán területen bekövetkező változásokról. Kerületünk bölcsődei férőhelyeinek száma az európai uniós szintet is meghaladja, óvodai férőhelyeink száma továbbra is kielégít minden igényt. Intézményeink jól felszereltek, eszközökkel jól ellátottak, a nevelési programjaink magas színvonalúak. Óvodáinkba a gyermekek szívesen járnak, és a szülők is szívesen bízzák óvónőink gondjaira gyermekeiket.Erdélyi Nóra, a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda igazgatóhelyettese a Madarász Viktor Tagóvoda bemutatásakor annak kimagasló szolgáltatásait emelte ki: az intézményben fejlesztő és gyógypedagógus is dolgozik. Az óvodai nevelés során a művészetekre nem csupán a megszokott módon tekintenek, hanem hátránykompenzációs lehetőségként is. Végezetül gratulált a többi díjazottnak.A díjak átadását megelőzően ünnepi műsort tekinthettek meg a jelenlévők. Elsőként a Philomena kórus ünnepi alkalomhoz méltó dalfeldolgozásait, majd a Madarász Tagóvoda egykori óvodását, jelenleg már nyolcadik osztályos tanulónak furulyajátékát hallgathatták meg. Az ünnepi műsor zárásaként a Pántlika óvodás néptánc tehetségműhely előadása szórakoztatta a jelenlévőket.Fekete Péter kulturáért felelős államtitkár az óvodai nevelés fontosságát hangsúlyozta. A viselkedési formák elsajátításán túl itt kerülnek a gyermekek először kapcsolatba a zenével, a költészettel, a művészetekkel. A pályázatról szólva tájékoztatott, hogy remek alkalom a gyermekek kultúrával való megismertetésére. Bejelentette, hogy a pályázat az idei évben is kiírásra kerül. Ezt követően átadta a Kincses Kultúróvoda 2019 díjazottjainak a réztáblákat, melyeket intézményeik falán helyezhetnek el három éves időtartamra, emlékeztetve ezzel a díj elnyerésére. A Madarász Viktor Tagóvoda díját Juráncsik Tünde tagintézmény-vezető vette át.