2019. január 4-én, születésnapján köszöntötte díszpolgárunkat dr. Tóth József polgármester a tisztségviselők társaságában.A polgármester felidézte az 1998-as díszpolgári ünnepségen elhangzott laudációját. A méltatás során megemlítette, hogy az ünnepelt a kerület utolsó tanácselnökeként a jellemesség és a tisztesség példaképe volt. Józan előrelátó képességével már akkor megfelelt egy önkormányzati vezetőnek. Odaadással segítette a történelmi átalakulást, munkáját a szolgálat hatotta át. A polgármester a továbbiakban kitért arra is, hogy az egykori tanácselnök elismert jelleme a későbbiek során sem kérdőjeleződött meg, hanem inkább tovább erősödött. Köszönetét fejezte ki, hogy később társadalmi munkásként is segítette a kerületet.Kiss Zoltán mint elmondta sokat köszönhet a XIII. kerületnek, a közéleti szerepvállalásának legszebb időszaka köti ide. Utódaira is büszke, mert szerinte az önkormányzatok közül az egyik legjobb, hanem a legjobb önkormányzat lett a XIII. kerület. Maga is csodálkozik magas életkorán, melynek eléréséhez a családja is segítette. Kérése nincs, csak örömhírekkel szeretné keresni a kerületet. Megelégedéssel tölti el, hogy unokái is a kerület lakói.Kiss Zoltán az egyedüli, akinek a neve a kerület díszpolgárait és a kerület első számú vezetőit megörökítő márványtáblán is olvasható. Az első testvérvárosi kapcsolat (Bécs-Floridsdorf) együttműködési szerződés aláírója volt, ez évben készülünk a dokumentum elfogadásának 30. évfordulójának megünneplésére.