Lendületben a XIII. Kerület

Lendületben a XIII. kerület

Dr. Tóth József polgármester kiemelte, hogy: A program címe azt kívánja tükrözni, hogy az önkormányzat szeretné megtartani az eddigi dinamizmusát. A program lényege a biztonság és a kiszámíthatóság, a minőségi szolgáltatás, a kiegyensúlyozott kerületpolitika, a szolidaritás és az esélyegyenlőség.A dokumentum kitért arra, hogy az elmúlt négy esztendőben a parlamenti kétharmados többség egyre nagyobb mértékben korlátozta az önkormányzatiságot. Az állam fokozatosan szűkítette az önkormányzati feladatok finanszírozását, ezért romló anyagi feltételek között kellett teljesíteni kötelező és önként vállalt feladatainkat. A „Közösen a XIII. kerületért” program 2010-2014 között megvalósult, vállalásai összefogással, céltudatos munkával teljesültek.

Az elmúlt két évtized fejlődésének eredményeként a városszerkezet átalakult, 18.000 lakás és egymillió m2 iroda épült meg. A kerület állandó lakosságának száma folyamatosan növekszik, amely a születések számának emelkedéséből és az új beköltözőkből tevődik össze. 70-80 ezer ember keresi kenyerét kerületünkben. A XIII. kerület az elmúlt években is megtartotta népességvonzó erejét, kiemelkedő gazdasági potenciálját. Ma már nemcsak lakásépítések száma, hanem azok minősége is fontos, csakúgy, mint a közterületek állapota, használhatósága.

A „Lendületben a XIII. kerület” programunk elnevezése kifejezi, hogy a következő időszak céljai és intézkedései az elért eredményekre, az együttműködésre és a dinamizmusra építenek. A program központjában a kerületi állampolgárok életminőségének javítása és a kerület fejlesztése áll. A felelős önkormányzás eszköze és egyben célja a párbeszéd, a minél közvetlenebb kommunikáció megteremtése. A következő öt évben a kerület további fejlődését, az itt élők érdekeit, jólétét kívánjuk szolgálni.Jövőképünk, fő célkitűzésünk: a XIII. kerület maradjon jól működő, vonzó lakókörnyezettel rendelkező, igényes közterületeket fenntartó, élhető és biztonságos városrész, melynek polgárai aktív alakítói a helyi történéseknek, ahol büszkén mondhatják; otthonunk Angyalföld, Újlipótváros, Vizafogó.Programunk pillérei:

    t

  • Biztonság, kiszámíthatóság és átlátható működés, a kerület szolgálata.
  • t

  • Minőségi közszolgáltatás, élhetőbb és biztonságosabb hétköznapok, egészséges környezet, az itt élők életminőségének javítása.
  • t

  • Tervszerű megújulás, kiegyensúlyozott településpolitika, partnerségen alapuló városfejlesztés.
  • t

  • Szolidaritás, esélyegyenlőség, támogató és aktív helyi társadalom.
  • t

  • A kerületi polgárok identitásának (azonosság tudatának) megőrzése a hagyományok ápolásával, a kulturális lehetőségek kibővítésével, a közösségi tevékenységek támogatásával.

A „lendületben a XIII. kerület” című program 13 fő fejezetében 147 konkrét feladatot fogalmazott meg, amelyeket az adott témakörök céljainak elérése érdekében szükséges végrehajtani.

 

A fejezetek címei:

    t

  1. A befogadó kerület benne: A lakhatás biztonságáért; Új munkahelyek létesítéséért; A szegénység és a leszakadás ellen; A közbiztonság javításáért
    t

  1. Komplex városfejlesztés
    t

  1. A tudás hatalom és a legjobb befektetés, mely tartalmazza: Aktív cselekvés gyermekeinkért; Az iskolák támogatásáért
    t

  1. Nyugodt, aktív időskor
    t

  1. Digitális kerület
    t

  1. Kulturált szórakozás, közművelődés
    t

  1. Szabadidős sport
    t

  1. Legjobb orvoslás a prevenció
    t

  1. Zöld kerület, mely tartalmazza: Zöld folyosó; Színesebb lakótelepek; Sétálóutcák; Virágos kerület; Tisztább közterületeket
    t

  1. Az életminőség fenntartható fejlesztése
    t

  1. Takarékosabban az energiával
    t

  1. Civil élet, nyilvánosság
  2. t

  3. Felelősségteljes gazdálkodás