A XIII. Kerületi Önkormányzat minden Angyalföldön, Újlipótvárosban vagy Vizafogón élő kisgyermek számára biztosítja a bölcsődei ellátást. A XIII. kerületi lakosok az év egészében kérelmezhetik gyermekük felvételét az intézmények valamelyikébe. Összesen 1039 férőhely áll rendelkezésre.
A XIII. kerületben kilenc telephelyen működik bölcsőde. Ezen kívül két helyszínen nyolc telephellyel működik családi napközi.
Körzetek nincsenek
Javasoljuk, hogy a kérelem kitöltésekor több intézményt jelöljenek be, azzal hogy megjelölik a nyomtatványon azt, hogy melyik telephelyet részesítik előnyben. A folyamatos felvétel miatt előfordulhat, hogy a szülő által megjelölt intézményben nincs szabad hely. Ez esetben – rangsor alapján – egy másik helyszínt kínál fel az önkormányzat a szülők számára.
Körzetek nincsenek, az önkormányzat semmilyen módon nem jelölte ki, hogy melyik bölcsődét melyik utcákban élők számára javasolják. Saját és a gyemekük szempontjait figyelembe véve érdemes azonban azt szem előtt tarva helyszínt választani.
Függetlenül attól, hogy melyik intézményt választják, bizonyosan magas színvonalú ellátásban fognak részesülni. A XIII. Kerületi Önkormányzat folyamatosan fejleszti bölcsődéit, gondoskodik a korszerűsítésekről, felújításokról. Szükség esetén pedig új telephellyel bővíti a kapacitást a helyhatóság.
Elektronikusan is beadható a felvételi kérelem
A bölcsődei felvételhez ki kell tölteniük a felvételi kérelmet, és mellékelniük kell a szülő munkába állásának igazolását – munkáltató szándéknyilatkozat. Ezt annak a szülőnek kell leadnia, aki előzetesen otthon volt a kisgyermekkel (jellemzően tehát az anyának, de ha az apa volt gyed-en vagy gyes-en, akkor az ő munkába állását kell igazolni). Emellett egy ajánlást kell beszerezni a védőnőtől. A letölthető dokumentumokat itt találja.
Fontos tudni, hogy a kérelmet nem a kiválasztott bölcsődében, hanem az önkormányzat Prevenciós Központjában kell benyújtani. Az elbírálás is itt történik.
A kérelmet elektronikusan is be lehet nyújtani, s ma már a szülők többsége – gyorsasága és kényelme miatt – ezt a megoldást választja. Amennyiben megoldható, hogy az aláírt dokumentumokat beszkenneljék, akkor ez a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldás. Ilyenkor a Prevenciós Központ munkatársai rövid időn belül választ küldenek arról, hogy kérelme megérkezett, és hogy mikor számíthat a döntésre. Amennyiben hiánypótlásra van szükség, ebben a levélben tájékoztatják a szülőket, hogy mely dokumentum nem érkezett be.
Természetesen mód van arra is, hogy személyesen adják be a bölcsődei felvételi kérelmet a Prevenciós Központ ügyfélfogadási idejében. Ez esetben a beadvány benyújtásakor tudhatják meg, mikor számíthatnak a döntésre.
Folyamatos a bölcsődei felvétel
A XIII. kerületben folyamatos a bölcsődei felvétel, így nincs szükség arra, hogy hónapokat várjanak szabad helyekre. Amennyiben a család megfelel a feltételeknek, akkor nincsen akadálya annak, hogy minél hamarabb megkezdődjön a beszoktatás.
Noha sokan aggódnak, hogy szeptemberi vagy októberi bölcsődei kezdés esetén lesz-e helyük, a XIII. kerületben erre nincs ok. Akkor is lesz helye a XIII. kerületi gyermekeknek, ha a szülő nem jelentkezik hónapokkal a tervezett munkakezdés előtt. Elegendő másfél hónappal a bölcsődei beszoktatás tervezett időpontját megelőzően benyújtani a kérelmet.
A bölcsődék listáját itt találja.Amennyiben további kérdése van, Takács Istvánnénál érdeklődhet.