Egyéb

Papírbolt lett az év üzlete 2024-ben

A Mindenamiiroda Kft. Csatai utcai papír- és írószerboltja győzött azon a közönségszavazáson, amellyel 2024 legjobb üzletét kereste önkormányzatunk. A cég közösségi szerepvállalása is példamutató, a Covid-járvány időszakában például kisiskolások családjainak ingyen végeztek nyomtatást.

A Mindenamiiroda Kft. vezetője, Németh Károly 2004-ben nyitotta meg első üzletét az Üteg utca 11. szám alatt. Olyan irodaellátó céget szeretett volna létrehozni, ami minden felmerülő problémát megold vállalkozásoknak és hivataloknak az irodaszer, az irodatechnikai és a nyomdai feladatok területén. Ekkor született meg a gondolat, hogy termékpalettájára feltesz mindent, ami iroda működtetéséhez kell.

A Csata utca 25. szám alatti helyiséget 2007-ben vásárolta meg, ahol a korábbi üzlethez képest egy sokkal modernebb és nagyobb választékkal rendelkező boltot tudott kialakítani a kollégáival. Újabb lépésként 2018-ban egy 200 négyzetméteres üzlethelyiséget vettek, ahová a nyomdai szolgáltatásaikat helyezték át.

A NAGYPAPA ÉS A GOLYÓSTOLL

A „Mindenamiiroda” szóösszetétel védjegy alatt áll 2016 óta. A védjegy tulajdonosa, Németh Károly azt mondta, hogy nem ő választotta a szakmát, hanem a szakma választotta őt. Büszke arra, hogy több írásos bizonyíték és bejegyzett védjegyoltalom igazolja: néhai nagyapja, Kovács Gyula rész vett Bíró Lászlóval és Goy Andorral együtt a golyóstoll feltalálásában.

A családi vállalkozás több ezer bélyegzőt készít, épületek dekorálásában, matricázásában, vasúti kocsik emblémázásában is részt vesz. A Covid-járvány időszakában kisiskolás családoknak ingyenesen nyomtattak, részt vettek több ezer plexi védőpajzs gyártásában. Évente közel ezer iskolaszert csomagot állítanak össze, névre szóló kulacsokat készítenek diákoknak. Számos jótékonysági eseményt támogatnak.

AZ ÉV ÜZLETE DÍJRÓL

Önkormányzatunk 2008-ban alapította „Az év üzlete” díjat. A cél, hogy a győztes olyan bolt legyen, ahol a vásárló az árun kívül valami pluszt is kap, ahol a vevők úgy érzik, hogy jó oda bemenni, és ezért érdemes visszatérni.

Mindig közönségszavazáson dől el, hogy melyik bolt kapja „Az év üzlete” díjat. A szavazók évről-évre nemcsak a termékeket, hanem a kiszolgálás minőségét is elismerik. A díjazottak között volt már például élelmiszert, papírt és kerékpárt árusító bolt, de akadt szociális alapon működő és adományokat kiárusító üzlet is.

DÍJAZOTTAK 2009 ÓTA:

  • 2009: Láng Táka Könyvesbolt (Pozsonyi út 5.)
  • 2010: Pengő Reál Élelmiszerbolt (Dunyov István utca 9.)
  • 2011: Pöttöm Panna Gyermekruhabolt (Tára utca 20/a)
  • 2012: Napsugár Étterem (Jász utca 65.)
  • 2013: Mécsné Szamosvölgyi Melinda papír-írószer üzlete (Gyöngyösi út 51/A)
  • 2014: CBA Ipoly Élelmiszerbolt (Ipoly utca 3.)
  • 2015: Luongo Kerékpárbolt (Katona J. u. 3.)
  • 2016: Éjféli Kiáltás Misszió Adománybolt (Palóc utca 2.)
  • 2017: Angyalföldi Szociális Egyesület, Tahi út 74. szám alatti élelmiszerüzlete
  • 2018: Bársonyné Tóth Katalin Hermina kreatív hobby üzlete (Futár utca 14.)
  • 2019: C-SZENDVICS Kft. vendéglátóüzlet (Tátra u. 14-16.)
  • 2020: Tóth-Rabóczki Kft. gluténmentes termékek üzlete (Vág utca 9.)
  • 2021: Kabala Papír Kft. papír- írószer üzlet (Gyöngyösi utca 55.)
  • 2022: Maródi Cukrászda Kft. (Jászai Mari tér 3.)
  • 2023: Édesmindegy desszertbár (Pozsonyi út 16.)