Nevelés - oktatás

Megújult a Napraforgó Bölcsőde udvara

Teljesen átalakult az Angyalföldi úti Napraforgó Bölcsőde udvara: 4-4 homokozó, pancsolósziget és ivókút van már benne, továbbá a tipegő korosztálynak megfelelő új kisvonat is „üzembe állt”. A beruházás átadásakor dr. Tóth József polgármester bejelentette, hogy következőnek a Hajdú utcai Csipet-csapat Bölcsőde megújítását tervezi önkormányzatunk.

Napraforgó Bölcsőde - kisvonat

 

Az 1983-ban épült Napraforgó Bölcsőde épületének felújítása 2022-ben ért véget, már csak az maradt hátra, hogy a 2.000 négyzetméteres árnyas játszóudvart is rendbe tegyük. Erre ugyanis ráfért a ráncfelvarrás: a füves felületek kikoptak, megsüllyedt a térkőburkolat, a régi gumitégla-felület elkopott, a játszóeszközök elhasználódtak. Mindez a múlté: mostanára teljesen megújult a Napraforgó udvara.

NÉGY HOMOKOZÓ, NÉGY PANCSOLÓSZIGET, NÉGY IVÚKÚT

A felújítás során átalakítottuk a négy homokozót. Ezeket gumiburkolattal vontuk körbe, föléjük árnyékolót, rájuk takarót tettünk. A játszószigeteket összekötő kismotorpályát, a futóbicikli- és tricikliutat korszerű öntött gumiburkolattal alakítottuk ki.

Építettünk négy nyári pancsolószigetet párakapuval, a vízvétel lehetőségét pedig négy ivókút biztosítja. Készült még egy úgynevezett mezítlábas ösvény is, amely fejleszti a gyermekek egyensúlyérzékét.

ÚJ JÁTSZÓESZKÖZÖK ÉS TANKERT

Új játszószközöket is telepítettünk, például a bölcsődés korosztálynak megfelelő új kisvonatot, csúszdás mászókát, tankolóállomást, „benzinest” és „elektromost”, továbbá akácfából készült járműveket is beszereztünk. A játszóudvaron környezettudatosságra nevelő figurás szemeteskukák vannak.

Az udvari bejáratnál konyhakerti és gyógynövényekkel beültetett magaságyásos tankerteket helyeztünk el. Az ágyásokba zsálya, menta, kakukkfű és egynyári virágok kerültek. A magaságyás nemcsak szépíti az udvart, hanem már ilyen kis korban is segíti az egészségre nevelést, a környezettudatosságot és az önállóan elérhető termelési, gazdálkodási lehetőségek megismertetését.

EGÉSZSÉG- ÉS KÖRNYZETETTUDATOS SZEMLÉLET

A 138 millió forintba került beruházást átadva dr. Tóth József polgármester fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy önkormányzati gyermekintézményeinkben mindenütt teret hódított a zöldszemlélet. Ez tetten érhető a bölcsődei és az óvodai épületek, a játszóudvarok felújításában és abban is, hogy a gyermekeket környezeti értékeink megóvására nevelik a pedagógusok. A polgármester egyúttal közölte, hogy következőnek a Hajdú utcai Csipet-csapat Bölcsőde megújítását tervezi az önkormányzat.