Városfejlesztési hírek

Zöld arculatváltás: befejeződött a Visegrádi köz átalakítása

Dr. Tóth József polgármesterKét ütemben összesen 4 és félezer négyzetméteren újultak meg közterületek és zöldfelületek a Visegrádi közben. A korábban is pihenésre szolgáló, de idővel fényét vesztett terület rendezett, padokkal és fitneszeszközökkel felszerelt, ezáltal sokkal vonzóbb lett a kikapcsolódni vágyók számára – mondta dr. Tóth József polgármester, amikor 2024. szeptember 23-án, hétfőn átadta a beruházás második ütemét.

Önkormányzatunk 5 éve döntött úgy, hogy újuljon meg a Véső utca és a Visegrádi köz közötti közterület és zöldfelület. Még abban az évben, 2019-ben először az átalakítás koncepciójának terve készült el. Ezt követően lakossági fórumok elé került a javaslat, majd a civil vélemények beépítése után elkészült a kiviteli terv is. Akkor dőlt el, hogy két ütemben alakul át a 4 és félezer négyzetméteres terület.

ELSŐ ÜTEM: BIOLÓGIAILAG AKTÍV PIHENŐTÉR

Az első ütemben a Visegrádi utca 91. és 93. közötti, összesen 2 ezer négyzetméternyi terület újult meg. A pihenőtér gyakorlatilag három egymásba metsző kör alakú terecske együttese lett. A legforgalmasabb közlekedési irányok szerint járdafelület is épült. A fő sétányra felfűződnek és körökből kirajzolódnak a pihenő- és rekreációs terek, és a különböző növényfoltok. A lakóknak kihelyeztünk 7 pihenőszéket, 3 padot, 1 ivókutat és 3 hulladékgyűjtőt.

A területen 320 négyzetméteren cserjefelületet, 180 négyzetméteren pedig talajtakaró felületet alakítottunk ki. A területet tovább díszíti a 640 négyzetméternyi virágos rét. A beültetéseket kiemelendő létesült még 630 négyzetméternyi gyepfelület is. Az így megújult zöldfelületek révén izgalmas és biológiailag aktív pihenőtér alakult ki, amely utóbb a „Mélázó kert” fantázianevet kapta.

MÁSODIK ÜTEM: MOZGÁSRA SARKALLÓ FITNESZGÉPEK

A most átadott második ütemben a Véső utca 4., a Visegrádi utca és a Visegrádi köz közti 2.500 négyzetméteres terület alakult át. A munkák keretében a megújult pihenőtéren a legforgalmasabb közlekedési irányok szerint kijelölt járdafelület épült. A lakók számára 5 kültéri fitneszeszközt, 12 ülőbútort, 1 ivókutat és 7 hulladékgyűjtőt helyeztünk el.

Fitneszpark a Visegrádi közben

A pihenőtéren való tartózkodást vegyes virágzó évelő kiültetések teszik izgalmassá. A területen a zöldfelületek dominálnak, a tervezett növénykialakítás figyelembe vette a meglévő állomány értékeit. 485 m2-en örökzöld cserjefelületet létesítettünk 2.400 cserje ültetésével, további 800 m2-en talajtakaró felületet alakítunk ki 8.800 évelő és díszfű telepítésével. A területet tovább díszíti 260 négyzetméternyi ökologikus évelőágyás.

MEGSZÉPÜLT A KÖRNYÉK IS

A környéken az utóbbi három évben három nagyobb közterületi fejlesztés volt. 2024 tavaszán átfogóan újult meg a Dráva park. Előtte, 2023-ban a vizafogói udvaros házak belső terei váltottak arculatot úgy, hogy a gyepfelületet csökkentettük, helyette sokkal értékesebb, cserje- és évelőágyásokat alakítottunk ki. A burkolt felületek csökkentésével pedig összességében 600 négyzetméterrel növeltük a zöldterületet. Egy évvel korábban, 2022-ben a Vizafogó parkot építettük meg. Létrehoztunk egy mesterséges tavat, ligetes „kis erdőt” telepítettünk 59 fával, 4 örökzölddel, valamint 3.200 cserjét, 9.200 évelőt és 7.200 díszfüvet, továbbá 850 hagymás dísznövényt és több mint 110 örökzöld dísznövényt ültettünk el.

Visegrádi köz pihenőpark