Környezetünk védelmét, kerületi közterületeink és társasházaink udvarainak zöldítését és tisztántartását szolgálják azok a pályázatok, amelyeket 2025 februárjában írt ki önkormányzatunk. Ezeken kívül van egy olyan pályázatunk is, védendő házak építészeti értékeinek megmentését szolgálja. Alább a részletek.
ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZAT – beadási határidő: április 28.
Tovább szépülhet kerületünk azáltal, hogy önkormányzatunk 2025-ben is biztosít pályázati úton elnyerhető pénzt jogszabállyal védett építészeti értékek megmentésére, felújítására, restaurálására. A tavalyihoz hasonlóan idén is 15 millió forint áll rendelkezésre erre a célra.
- Értékvédelmi pályázatunk eredeti épületrészek helyreállítását támogatja. Közterületről látható homlokzati, utcaképi, településképi elemek, köztük kapuk, erkélyek, feliratok, kerítések felújítását segítjük. illetve teljes homlokzat helyreállítását, színezését, falfirkák eltávolítását.
- A pályázat nyertesei egyszeri, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak társasházanként vagy lakószövetkezetenként legfeljebb 5 millió forint értékben. A pályázatokat április 28-ig várjuk.
KÖRNYEZETVÉDELMI PÁLYÁZAT – beadási határidő: március 31.
Idén 12 millió forintos az a keretösszeg, amelyből a környezetünk állapotát javító kisebb-nagyobb projektek megvalósításához adunk önkormányzati támogatást. Kik jelentkezhetnek?
- Társasházak, amelyek magánterületükön tervezik kertek, tetőkertek, zöldhomlokzatok kialakítását, kerékpártárolók kiépítését vagy díszfák ültetését, illetve meg akarnak szabadulni a házfalakat elcsúfító graffitik eltüntetését.
- Társasházak és családi házak tulajdonosai, akik támogatást szeretnének hőszigeteléshez, napkollektorok telepítésének megterveztetéséhez vagy csapadékvíz gyűjtéséhez.
- Civil szervezetek, amelyek kerületünkben végeznének környezetvédelmi, klímavédelmi vagy állatvédelmi tevékenységet.
- Iskolai, óvodai, bölcsődei pedagógusok, akik szemléletformáló előadásokat tartanának gyerekeknek környezetvédelemről, fenntarthatóságról, klímavédelemről vagy állatvédelemről.
UDVARZÖLDÍTÉSI PÁLYÁZAT – beadási határidő: március 31.
A korábbi évek sikere nyomán idén tizedik alkalommal hirdeti meg önkormányzatunk az udvarzöldítési pályázatot, amelynek eredményeként az elmúlt kilenc évben sorra újultak meg társasházi udvarok kerületünkben. 2025-ben 6 millió forintra emeltük a pályázat keretösszegét.
- Egy-egy társasház félmillió és 1 millió forint közötti összeget igényelhet. Ha több ingatlan közös fejlesztése valósul meg, a támogatás összege akár 3 millió. Ezzel ösztönözni kívánjuk a több belső udvart érintő közös pályázatok benyújtását
- A pályázat kétfordulós. Az első fordulóra a belső udvar vagy kert fejlesztését szolgáló ötletek megfogalmazását várjuk. A legjobb elképzelésekkel lehet bejutni a második fordulóba, amely során az önkormányzatunk által biztosított szakértői közreműködéssel részletesen kidolgozott kertfelújítási tervet kell készíteni, megjelölve a megvalósítás ütemezését, a fenntartás módszerét, költségeit.
- A továbbfejlesztett változatok alapján a szakértőkkel kiegészült önkormányzati zsűri tesz javaslatot a pályázatok támogatására, a támogatások összegére. Az udvarok felújítását 2026-ban kell elvégeztetni.
TISZTA UTCA, RENDES HÁZ PÁLYÁZAT – beadási határidő: március 17.
Jogszabályi kötelezettség, de önkormányzatunk pályázaton elnyerhető pénzdíjjal is ösztönzi a társasházakat arra, hogy tartsák tisztán az épületük előtti területet, a járdákat és a zöldfelületeket is. Az alapos takarítást ösztönző pályázatunk „Tiszta utca, rendes ház” néven fut, és tavalyi keretét 3 millió forinttal megemeltük.
- Összesen 7 millió forintot osztunk majd szét azon társasházak között, amelyek rendszeresen, átlagon felüli idő- és energiaráfordítással tartják tisztán az adott közterületet minden évszakban. Pénzt úgy adunk, hogy az év során folyamatosan ellenőrizzük és értékeljük az elvégzett munka minőségét.
- Ebben az évben százban maximáljuk a résztvevők számát, és a jelentkezés sorrendjében fogadjuk be a pályázatokat, amelyeket legkésőbb március 17-ig lehet benyújtani. A díjak odaítéléséről 2026 januárjában döntünk.
PÁLYÁZAT ESŐVÍZGYŰJTŐK TELEPÍTÉSÉRE – beadási határidő: március 10.
Idén is pályázhatnak kerületiek vissza nem térítendő önkormányzati támogatásért esővízgyűjtő tartályok, tömlők és a működtetésükhöz szükséges eszközök beszerzésére. A pályázatokat társasházi lakóközösségektől, lakásszövetkezetektől és kertes házban élő magánszemélyektől várjuk.
- Egy-egy pályázó 200 ezer forintot kaphat, ha karbantartási kötelezettséggel vállalja, hogy az általa megjelölt kerületi helyszínen üzembe helyez legalább egy, de legfeljebb három 200-300 literes esővízgyűjtő tartályt és hozzá kapcsolva maximum 50 méter locsolócsövet. A megvett eszközökről számlát kell hozni, és fényképes beszámolókkal kell majd bemutatni a gyűjtött esővíz hasznosításának módját. Az esővíz gyűjtését 5 éves fenntartási kötelezettség vállalásával kell végezni.
- Pályázni március 10-ig lehet, a nyertesekkel a támogatási szerződést május 6-ig kötjük meg. 2025-ben 5 millió forintot fordítunk arra, hogy az esővíz ne folyjon el, hanem öntözze a talajt a XIII. kerületben.
LAKOSSÁGI ZÖLDTERÜLET-VÉDNÖKSÉGI PÁLYÁZAT – beadási határidő: február 24.
Önkormányzatunk költségvállalásával és a lakók személyes közreműködésével idén is mód van arra, hogy rendezett és virágos legyen egy-egy kerületi társasház közvetlen környéke. Erre az úgynevezett lakossági zöldterület-védnökségi pályázat teremti meg a keretet. A gyakorlatban arról van szó, hogy a pályázaton nyertes lakóközösségek megállapodást kötnek önkormányzatunkkal arról, hogy egy adott területet rendszeresen gondoznak.
- Jó eséllyel pályáznak támogatásra azok a társasházak vagy lakásszövetkezetek, amelyek az adott területen a növényi hulladékokat újrahasznosítják, amelyek a biológiai sokféleség szem előtt tartásával alakítanak ki biodiverz évelőágyásokat, és amelyek sok saját kezű élőmunkát tesznek bele saját utcaszépítő projektjükbe.
- 2025-ben 18 millió forint az a keretösszeg, amit szétosztunk a védnökségi megállapodásban foglalt területek méretével arányosan. A minimális támogatási összeg 40 ezer forint, a maximális 400 ezer forint.
- Különdíj formájában további összesen 3 millió 600 ezer forintot ajánlunk fel azoknak a lakóközösségeknek, amelyek kertszépítő munkájukkal különlegesen szépet alkotnak vagy kifejezetten klímatudatos módszert alkalmaznak.