Testvérvárosok

Floridsdorfot 1768-ban alapították Floridus prépost idején. A klosterneuburgi apátság kijelölt egy 30 láb hosszú területet Hajdschüttauban, a mai Schloßhaferstraße mentén, amelyet az új egyházközség alapítójáról neveztek el.

A településnek 1793-ban már iskolája, 1801-ben saját temploma volt. Az északi (1837) és az északnyugati vasút (1872) is hozzájárult a gyors fejlődéshez. Rövid időn belül számos gyár létesült, illetve települt a helységbe. 1894-ben Floridsdorfot, Jedlesse-t, Neu-Jedlersdorfot és Donaufeldet Floridsdorf nagyközséggé vonták össze. 1904. december 28-án egyesítették az Aspern, Hirschstetter, Kagran és Stadlau nevű, vele határos községrészekkel, és létrejött Bécs 21. kerülete. Floridsdorf a XIX. századforduló óta ipari és közlekedési központtá, egyúttal munkáskerületté fejlődött.

1938-ban még néhány Floridsdorf környéki község csatlakozott Bécshez. Ugyanakkor a város Dunától balra fekvő területének délkeleti része is a főváros kerületévé vált. 1954-ben a legtöbb község visszakerült Alsó-Ausztriához, a 21. kerület megtartotta a Floridsdorf nevet.

1934. februárjában a demokrácia megőrzéséért folyó harcban az ellenállás központja volt. 1938-45 között a kerület üzemeiben számos nemzetiszocializmussal szemben ellenálló csoport működött. A második világháború alatt Floridsdorf a bombatámadások következtében súlyos károkat szenvedett, amelyeket később helyreállítottak. A környező települések növekedésével, a városodási folyamattal Floridsdorf népessége 1950-től az alig 70 000-ről, közel 150 000 főre emelkedett, népességszáma alapján Bécs városának második legnagyobb kerülete lett.

Az Együttműködési Megállapodást 1989. május 5-én írta alá Kurt Landsmann elöljáró és Kiss Zoltán tanácselnök.

Ochota egy település része, a királyi falu széle volt 1238-ban. 2002-től a Varsó centrum megszünése óta ismét önálló kerület. A lakosok száma közel 90.000. 2 bölcsőde, 21 óvoda, 14 általános iskola, 7 gimnázium, négy felsőfokú iskola, kulturális központ, színház, mozi, 11 könyvtár és 2 sportklub található itt. A Polgármesteri Hivatal jelenlegi épülete 1955-ben a varsói VIT-re épült meg, akkor az eseményre érkezett külföldi vendégek szállásaként, majd alakították át hivatallá.

Az Együttműködési Szerződést 1993. május 20-án írta alá Janusz Foks és Szabó Miklós polgármester Varsóban.

Varsó

Lengyelország fővárosa, Varsó a Visztula (Wisła) folyó két partján épült. Varsó nem tartozik Lengyelország legrégibb városainak sorába. A X. századot követő időkben több kis település alakult ki a Visztulát szegélyező magaspart közelében, a folyóparton., amelynek nevét viselik ma is a lengyel főváros egyes részei. A Varsó fővárossá válásához vezető hosszú úton az első lépést az jelentette, hogy a bal parti dombalját jelölték ki sóátrakó és vámszedő hellyé. A hercegvár mellett kialakult Ős-Varsó sokáig csak rendszertelenül emelt gerendaházakból álló, földhányással-palánkkal körülvett, hercegi védelmet élvező, nagy falu volt, így lakosai városi jogokat nem élveztek. Egy 1321-ben kelt okiratban szerepel első ízben írásos formában a város mai neve.

A XV. század elején már ismert hely volt Varsó, bár még mindig nem emelkedett ki a mazóviai városok sorából. A század végén bástyás városfalak vették körül az egész települést, amelyet jobbára kereskedők laktak. A Visztulán szállították áruikat: a tutajként továbbított fát, a dereglyék mély gyomrába halmozott gabonát és sót az északibb területek felé, egészen Gdańskig. A városfalvaktól északra viszony túl földmíves-iparos település alakult ki. Az óvároshoz képest fiatalabb, ezért Újvárosnak (Nowe Miasto) nevezett különáll helységet 1408-ban említik először az oklevelek. 1413-ban a mazóviai hercegek székhelyüket Varsóba helyezték át, így a város természetesen fellendült.

A XVI. század elejére kiépült gótikus Óváros. Piacterén (Rynek) emelkedett a négy kerek sarokbástyás, gótikus városháza, megépültek templomai. A „nemesi köztársaság” kora után csodálatos módon Varsó szépült, gazdagodott. A svéd háborúk pusztításait elfeledte; a XVIII. század elejéhez képest a lakosság száma csaknem megkétszereződött a század közepére. Az 1870-80-as években már számottevő volt az ipari munkásság, 1919-ben megközelítette az egy milliót.

1939. szeptember 1-jén Hitler csapatai hadüzenet nélkül átlépték a lengyel-német határt, majd tömeges kivégzések voltak Varsó környékén. Az 1943. áprilisában kirobbant varsói gettófelkelés során 60 000 zsidó felkelő esett el, a közel két hónapig tartó küzdelem azóta legendássá vált. 1939 és 1945 között egy másfélmilliós világváros pusztult el, 20 millió köbméter rom és törmelék borította a területet. Varsó jelképpé vált, „csakazértis” fel kell építeni. Ódon házait, patinás palotáit újra emelték, rommá lett elődjük pontos másaként.

A mai Varsó pezsgő életű, forgalmas nagyváros, jeles idegenforgalmi látnivaló, kultúrközpont. Régi városrészei a középkor hangulatát árasztják, főutcáit pompás barokk klasszicista templomok, paloták szegélyezik, tereit szép szobrok díszítik.

Varsó jelképpé vált, Varsót „csakazértis” fel kell építeni. A feladat óriási volt. A régi helyen, a romokat eltakarítva, az egykori várost hűen visszaállítani, ugyanakkor modernizálni, a korszerű igények szerint egyidejűleg a múltnak és a jövőnek építeni. Ódonnak tűnő házait, patinás palotáit alig három évtizeddel ezelőtt emelték – rommá lett elődjük pontos másaként. A mai Varsó pezsgő életű, forgalmas nagyváros, jeles idegenforgalmi látnivaló, kultúrközpont. Régi városrészei a középkor hangulatát árasztják, főutcáit pompás barokk klasszicista templomok, paloták szegélyezik, tereit szép szobrok díszítik. Mai építészetét tekintve, Varsó nem különbözik a többi világvárostól. Talán csak azt érdemes még megemlíteni, hogy a lengyel építőművészek nagyon fogékonyak az újszerű megoldások iránt; szellemes, egyszerű ötletekkel díszítik városaikat.

Szováta európai hírű üdülőváros, az erdélyi Maros megye keleti határán, a megyeszékhely Marosvásárhelytől 60 km-re fekszik. Lakóinak száma megközelíti a 10 ezer főt.

A Korond patak és a felső Kis-Küküllő völgyében elterülő úgynevezett Sóvidék legészakibb települése. A sóhegyekben történt sóbányászat az őskorig vezethető vissza, akárcsak a sóstavaknak a gyógycélra való használata.

A településről az első említés 1578-ban történt, rá öt évre már faluként tartják nyilván Szovátát. Az 1562-es székely felkelés leverése után fejedelmi tulajdonba került bányákat a környező falvakból letelepedett sóőr családok őrizték. A következő évszázadban a kialakult melegtavak egyre ismertebbé váltak. A modern Szovátafürdő megteremtője Veress József volt. A város leghíresebb tava a Medve-tó, kialakulása 1875-ben kezdődött. A tó Európa egyetlen és a világ legnagyobb heliotermikus (Naptól melegedő) tava. Egyedülálló az is, hogy a sósziklák közvetlen környékét zöld vegetáció borítja. További sós tavak a városban: a Mogyorósi-tó, a Fekete-tó, a Rigó-tó, a Vörös-tó és a Zöld-tó. A két világháború között már az ország egyik legdivatosabb fürdőhelyévé vált, ahova a román királyi család és Jászai Mari is többször ellátogatott. A település 1952-ben nyert városi ragot.

Az egykori székely ácsmesterek által készített villákat, majd az 1960-70-es években épült sokemeletes szállodákat jól egészítik ki a családi méretű vendéglátó egységek. A gyógyturizmuson kívül a bútorgyár, a sajtgyár és a gyógynövény-feldolgozó üzemei a város legnagyobb munkaerő foglalkoztatói.

Az Együttműködési Megállapodást 1998. április 16-án írta alá Mátyás Endre és dr. Tóth József polgármester Budapesten.

Szlavónia északkeleti részén, a Dráva jobb partján fekvő Eszék évszázadok óta fontos központ, a folyó legfontosabb átkelőhelye. Már az ókorban jelentős hely, ekkori neve Mursa, a dunai római hajóhad állomása volt itt.

Először 1196-ban említi oklevél Ezeek néven. A XIV. században már mezőváros. A törökök az itt vert hadihídon átkelve vonultak 1526. augusztus 19. és 23. között Mohács felé. Az 1560-ban megerősített híd másfél évszázadon át az oszmán hadsereg felvonulási útjának legfontosabb pontja volt. Téli hadjárata során Zrínyi Miklós 1664 januárjában felgyújtatta. Eszék régi vára helyén 1712-ben erődítményt emeltek. A város 1744 után Verőce vármegye székhelye lett, majd 1809-ben szabad királyi városi címet kapott.

A múlt század közepén a település nagy fejlődésnek indult. Ebben jelentős szerepe volt Josip Juraj Strossmayernek, Diakovár, illetve Bosznia-Szerémség püspökének. Ekkor épült öt évtizedig az eszéki katedrális, Franz Langenberg tervei alapján, neogótikus stílusban, 90 méter magas toronnyal és három hajóval.

A 800 éves Eszék Horvátország negyedik legnagyobb települése, egyetemi város – kilenc fakultással – és egyben kulturális központ. Lakosságának száma 130.000 fő. A 10 kisebb településből álló város mezőgazdasági és ipari központ is. Főbb kulturális létesítményei: a Horvát Nemzeti Színház, a Bábszínház, a Szlavon Múzeum és a Technika Háza, ezenkívül a városban számos általános szak- és középiskola található.

Az Együttműködési Megállapodást 2001. április 20-án írta alá Prof. dr. Zlatko Kramarić és dr. Tóth József polgármester Eszéken.

Kassa a Hernád folyó völgyében, a Szepesi-érchegység által határoltan, 244 km2 területen fekszik.

Már a bronz-, majd a római és az avar-szláv korszakban is sűrűn lakott település volt. Írásos dokumentumban 1230-ban szerepelt először. A tatárjárás után az Alsó-Szászországból érkező telepesek és a helyi lakosság fallal megerősített várost építettek ki. A történelmi Magyarország legrégibb alapítólevele innen származik.

1312-ben a rozgonyi csatában, Kassa megvédte saját függetlenségét és segítséget nyújtott Károly Róbertnek, ezért szabad királyi rangú várossá emelték. A XIV. és XV. század Kassa felvirágzásának időszaka. Saját pénz veretett és felépítette a Szent Erzsébet-székesegyházat. 1670-ben itt találkoztak a Wesselényi-összeesküvés vezetői, 1682-ben Thököly Imre foglalta el. II. Rákóczi Ferenc felkelésének idején (1703-1711) tűzvész és pestisjárvány pusztította a várost, gazdasági és demográfiai visszaesést okozva.

A XIX. század második felétől a város ipari, gazdasági, társadalmi és közigazgatási központtá fejlődött, amely a belváros gyorsütemű építésével és a történelmi városrész felújításával párosult.

Napjainkban Kassa több mint 250 ezer lakosával Kelet-Szlovákia legnagyobb városa, közigazgatási, tudományos, oktatási és kulturális központja. 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa volt.

Kassa-Délváros több mint 25 000 lakosú városrész, a lakosság jelentős része lakótelepen él. Ipari létesítmények (Vasmű), közintézmények (megyei kórház), iskolák, szabadidő központok egyaránt. találhatóak a városrészben. Ugyancsak itt van a nemzetközi repülőtér és a város legnagyobb strandja is.

Az Együttműködési Megállapodást 2002. május 31-én írta alá JUDr. jaroslav Hlinka és dr. Tóth József polgármester Budapesten.